Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Erdei iskola

Erdei iskolai ismeretek
(Bogács, 2016)

 


Az egyed feletti szerveződés szintjei
Populáció: egy fajba tartozó egyedek tényleges szaporodási közössége (pl. egy rét éti csigái)
Társulás: az egy adott élőhelyen élő populációk közössége, mely azonos körülmények között azonos összetételben jelenik meg (pl. bükkös, gyertyános tölgyes, löszpusztagyep)
Biom: az élővilágnak a nagy földrajzi éghajlati öveket követő, társulásokból felépülő nagyobb egységei (pl. tűlevelű erdők, lombos erdők, szavanna)
Bioszféra: a földi élővilág egésze (a tengerszinthez viszonyítva -10 000 és 10 000 m között)

Társulások:


Cseres tölgyesek
• domb- és hegyvidéken 250-400 m tszf. magasságban
• melegebb és szárazabb klímát kedvel
• a lombkoronaszint nem teljesen zárt, ezért több fény jut a talajra, az aljnövényzet viszonylag fejlett
• felső lombkoronaszint: kocsánytalan tölgy, csertölgy
• alsó lombkoronaszint: nagylevelű és kislevelű hárs, korai, hegyi és mezei juhar
• cserjeszint: egybibés galagonya, fekete bodza, gyepűrózsa, fagyal, húsos som, csíkos és bibircses kecskerágó
• gyepszint: hagymás fogas-ír, enyvesszegfű, farkas kutyatej
Gyertyános tölgyesek
• domb- és hegyvidéken 400-600 m tszf. magasságban
• kissé hűvösebb és nedvesebb klíma
• a lombkoronaszint zártabb, mint a cseres tölgyesben, ezért kevesebb fény jut a talajra, az aljnövényzet kevésbé fejlett
• felső lombkoronaszint: kocsánytalan tölgy, kocsányos tölgy, vadcseresznye
• alsó lombkoronaszint: gyertyán, korai, hegyi és mezei juhar
• cserjeszint: fagyal, húsos som, csíkos kecskerágó
• gyepszint: odvas keltike, medvehagyma, orvosi tüdőfű

Bükkösök
• hegyvidéken 600 m tszf. magasság felett
• hűvös és nedves klíma
• a lombkoronaszint zárt, kevés fény jut a talajra, emiatt a cserjeszint és gyepszint szegény, a gyepszint fajai jellemzően kora tavasszal nyílnak (nudum bükkös: nincs aljnövényzet)
• felső lombkoronaszint: bükk
• alsó lombkoronaszint: néha gyertyán, magas kőris, hegyi juhar
• cserjeszint: nem jellemző
• gyepszint: szagos müge, erdei pajzsika, odvas keltike, hagymás fogas-ír
 

Patakparti puhafaligetek
• folyók árterein, patakvölgyekben, jó vízellátottságú helyeken jellemző
• vízkedvelő fajok alkotják
• lombkoronaszint: fehér fűz, fehér nyár, fekete nyár
• cserjeszint: komló (lián)
• gyepszint: fekete nadálytő, sások, nád

Patakparti égeresek

• hegyvidéki patakvölgyekben, jó vízellátottságú helyeken jellemző
• lombkoronaszint: enyves éger, időnként fehér fűz
• cserjeszint: komló, erdei iszalag (lián)
• gyepszint: mocsári gólyahír, medvehagyma

Bokorerdők
• déli kitettségű, száraz, meleg hegyoldalakon jellemző
• rossz vízellátottságú termőhelyek (sekély talaj, a csapadék gyorsan leszivárog a lejtőn)
• lombkoronaszint 4-6 m magas: molyhos tölgy, virágos kőris,
• cserjeszint: cserszömörce (csak a Dunántúli-Középhegységben), sajmeggy, egybibés galagonya, húsos som, bibircses kecskerágó
• gyepszint: sztyepfajok

 

Növényfajok
 

bukk.jpg
Bükk: magas fa, fényes, sima, ovális, pillás élű levél, világosszürke törzs

 

gyertyan.jpg

Gyertyán: középmagas fa, levele érdes, széle fűrészes, törzse szürkén hosszanti csíkos
 

kocsanytalan_tolgy.jpg


Kocsánytalan tölgy: karéjos, nyeles levelek, a makk ülő
 

kocsanyos_tolgy.jpg


Kocsányos tölgy: karéjos, nyeletlen levelek, a makk kocsányos
 

csertolgy.jpg


Csertölgy: a levélkaréjok hegyesek, a levéllemez keskeny, a makk kupacsa borzas
 

magas_koris.jpg


Magas kőris: magas fa, páratlanul szárnyasan összetett levelek, a levélkék lándzsásak, a rügy fekete, a törzs barna, kérge barázdált
 

viragos_koris.jpg


Virágos kőris: középmagas fa, páratlanul szárnyasan összetett levelek, a levélkék lándzsásak, a rügy barna, virágzata illatos, a törzs barna, kérge barázdált
 

korai_juhar.jpg


Korai juhar: tenyeresen tagolt levél, a levélkaréjok hegyesek, az ikerlependék résztermései tompaszögben állnak
 

hegyi_juhar.jpg


Hegyi juhar: tenyeresen tagolt levél, a levélkaréjok hegyesek, a levélszél fűrészes, az ikerlependék résztermései hegyesszögben állnak
 

mezei_juhar.jpg


Mezei juhar: tenyeresen tagolt levél, a levélkaréjok lekerekítettek, az ikerlependék résztermései síkban állnak

 

nagylevelu_hars.jpg


Nagylevelű hárs: kerekded, kis csúcsban végződő levél, a levél fonákán az érzugokban a szőrök fehéresek
 

kislevelu_hars.jpg


Kislevelű hárs: kerekded, kis csúcsban végződő levél, a levél fonákán az érzugokban a szőrök rozsdabarnásak
 

vackor.jpg


Vadkörte, vackor: levelei kerekdedek, fényesek, virága fehér
 

akac.jpg


Akác: páratlanul szárnyasan összetett levél, a levélkék tojásdadok, az ág tüskés, a pillangós virág fehér
 

feher_fuz.jpg


Fehér fűz: vízpartokon jellemző magas fa, levelei keskeny-lándzsásak, a fonákukon fehér fedőszőrösek
 

lucfenyo.jpg


Lucfenyő: tűi 2-3 cm hosszúak, egyesével állnak, a toboz lelógó, hengeres
 

 

erdeifenyo.jpg


Erdei fenyő: tűi 5-8 cm. hosszúak, kettesével állnak, a törzs felső 2/3-a vöröses
 

 

fekete_fenyo.jpg


Fekete fenyő: tűi 8-15 cm. hosszúak, kettesével állnak, a törzs szürkés, kérge pikkelyesen leváló
 

vorosfenyo.jpg


Vörösfenyő: tűi 3-4 cm. hosszúak, 30-40-esével állnak, lágyak, ősszel lehullanak
 

fagyal.jpg


Fagyal: cserje, lándzsás levelek, félörökzöld, termése fürtben álló fekete bogyó
 

egybibes_galagonya.jpg


Egybibés galagonya: cserje, levele „csirkeláb”-szerűen tagolt, hajtása tövises, termése piros
 

csikos_kecskerago.jpg


Csíkos kecskerágó: hajtásain hosszanti paralécek vannak, magja fehér
 

bibircses_kecskerago.jpg


Bibircses kecskerágó: hajtásain bibircsek vannak, magja fekete
 

gyepurozsa.jpg


Gyepűrózsa: páratlanul szárnyas összetett levél, a levélkék fűrészesek, hajtása tüskés, termése csipkebogyó
 

kokeny.jpg


Kökény: levele széles-lándzsás, fűrészes szélű, hajtása tövises, termése kék, éretten fekete
 

hamvas_szeder.jpg


Hamvas szeder: levele hármas, indás hajtása tüskés, termése hamvaskék
 

mezei_komocsin.jpg


Mezei komócsin: hengeres virágzatú fű
 

csomos_ebir.jpg


Csomós ebír: fű, virágzatában a füzérkék tömött csomókban álnak
 

meddo_rozsnok.jpg


Meddő rozsnok: laza, bókoló bugájú fű
 

pasztortaska.jpg


Pásztortáska: fehér virág, háromszög alakú becőtermések a száron
 

farkas_kutyatej.jpg


Farkas kutyatej: szálas levelek, sárgás-vöröses fellevelekkel tarkított virágzat, fehér tejnedv
 

erdei_szamoca.jpg


Erdei szamóca: hármasan álló fűrészes szélű levelek, fehér virág, piros szamócatermés
 

reti_boglarka.jpg


Réti boglárka: kétszeresen szeldelt levelek, élénksárga virág
 

voros_here.jpg


Vörös here, lóhere: hármasan összetett levél, rózsaszínes pillangós virágokból álló fejecskevirágzat
 

ragados_galaj.jpg


Ragadós galaj: horgas szőröktől ragadós, sötétzöld, örvösen álló lándzsás levelek
 

mezei_zsalya.jpg


Mezei zsálya: kékeslila virágok, a virág felső ajka nagy, belőle a bibe kilóg
 

lila_okorfarkkoro.jpg


Lila ökörfarkkóró: füzérben álló lilás virágok


Speciális anyag a 10. osztálynak (6 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamnak)

A növényhatározás módja
Segédkönyv: Simon Tibor – Seregélyes Tibor: Növényismeret (A hazai növényvilág kis határozója)
A növényhatározás egy olyan eljárás, mikor a növény pontos azonosítása érdekében egy határozókulcson megyünk végig. A határozókulcs állítások sorozata. Általában két (ritkábban három) állítás közül ki kell választanunk azt, amely a vizsgált növényre igaz (az egyik állítás mindig igaz!). Az állítás-pároknak mindig van egy sorszáma, ezen belül „a” és „b” állítás közül kell kiválasztanunk a helyeset. Az állítás után egy számot találunk, amely a következő állítás-pár sorszáma, tehát a következő lépésként azt az állítás-párt kell megvizsgálnunk, hogy a kezünkben levő növényre melyik igaz. Pl.:
1. a. A növény nem zöld színű……………………………………………………………..2
1. b. A növény zöld színű…………………………………………………………………..3
Tehát, ha a növény zöld, akkor a 3. sz. kérdéspár, míg ha nem zöld, akkor a 2. sz. kérdéspár a következő lépés a határozásban.
A határozást mindaddig folytatjuk a fent leírt módon, amíg kétséget kizáróan el nem jutunk az adott faj nevéhez. Ilyenkor az utolsó igaz állítás után már nem számot, hanem a faj nevét találjuk. Ekkor (ha van a határozóban kép az adott fajhoz) kép alapján a látható jellemzőket beazonosítva leellenőrizhetjük a határozás sikerességét. Ha valahol téves pályára futottunk a határozás közben, vissza kell menni az utolsó biztos pontig, s onnan kell folytatni a munkát.


Speciális anyag a 11. évfolyamnak (6 évfolyamos képzés esetén a 10. évfolyamnak)


A termőhelyi viszonyok becslése a növényzet alapján
Segédkönyv: Simon Tibor – Seregélyes Tibor: Növényismeret (A hazai növényvilág kis határozója)
A termőhely ökológiai viszonyait meteorológiai és talajvizsgálatokkal meg lehet határozni. Ez azonban költséges és hosszan tartó munka. A növényzet ismeretében azonban gyorsan és elenyésző költséggel juthatunk információkhoz az adott élőhely mikroklimatikus és talajviszonyait illetően.
Ennek érdekében először a területet borító növényzetről kell ún. cönológiai felvételt készítenünk. Ehhez a területen kijelölünk egy 2x2 m-es négyzetet (erdőterületen 10x10, illetve szükség esetén 20x20 m-est), majd meghatározzuk benne a növényeket és megállapítjuk, hogy a vizsgálati terület (kvadrát) hány %-át borítják. Az egyszerűség kedvéért a borítási értéket (B érték) a következők szerint állapítjuk meg: 81-100% között 5, 61-80% között 4, 41-60% között 3, 21-40% között 2, 1-20% között 1, 1% alatt + kerül a táblázatban az adott faj neve mellé.
Miután a mintaterületen a fajokat meghatároztuk és a borítási értékeket megállapítottuk, a termőhelyet az ún. ökológiai mutatók alapján értékeljük. Ezek a növényismeret 248-263. oldalain megtalálható táblázatból kiolvashatóak minden egyes meghatározott fajra. A főbb jellemzők az alábbiak:
Flóraelem
Az egyes flóraterületekhez tartozást mutatja. Pl. a növény lehet európai, ázsiai, cirkumpoláris (sarkköri), mediterrán, stb. flóraterülethez tartozó
Cönotípus
Ez az érték a társulási típushoz tartozást mutatja. Pl. erdő, bokorerdő, gyep, cseres-tölgyes, bükkös, stb.
Életforma
Jellemzi, hogy a növény milyen módon él. Pl. lehet fa, évelő, hagymás, gumós, vízinövény, stb.
T-érték
A hőmérsékleti igényt mutatja a legjellemzőbb klímaövvel megadva 0 és 7 közötti skálán. Pl. 1= tundra, 3= tajga, 5= lomberdő klíma, 7= mediterrán
W-érték
A növény vízigényét jellemzi 0 és 11 közötti skálán. 0= extrém száraz, 5= üde, 11= vízi
R-érték
A fajok talaj-Ph-igényét jellemzi 0 és 5 közötti skálán Pl. 1= savanyú, 3= közel semleges, 5= meszes, bázikus talaj.
N-érték
A növény nitrogén-igényét jellemzi 0 és 5 közötti skálán. Pl. 1= nitrogénben szegény élőhelyen él, 3= közepes nitrogénigényű, 5= nitrogénben gazdag termőhelyen élő faj
Z-érték
A fajok degradációtűrését (zavarástűrését) és ezzel párhuzamosan veszélyeztetettségét jelzi 1 és 5 közötti skálán. Pl. 1= degradációt nem tűrő faj, 3= degradációt közepesen tűrő faj, 5= degradációt kedvelő faj
TVK-érték
Természetvédelmi értékét mutatja az adott fajnak. Pl. lehet gyom, gazdasági növény, társulásalkotó, zavarástűrő, stb.


Miután a mintaterület fajaira megállapítottuk az egyes értékeket, a területen talált fajok jellemzőinek átlagolásával megkapjuk a kvadrát ökológiai jellemzőit. Pontosabb eredményt kapunk, ha az értékek átlagát a borítási százalékok figyelembe vételével számoljuk ki (súlyozott átlag). Az eredmények ismeretében további értékelésre van lehetőség, mint pl. kördiagram, oszlopdiagram, grafikon segítségével ábrázolhatjuk a flóraelem, cönotípus, természetvédelmi érték eloszlását a mintákon belül.